Jósvafő
Jósvafői Református Egyházközség elérhetősége:
Mező Arnold lelkipásztor
3759, Aggtelek, Gömöri u. 31.
Tel: 06 48/ 464-229
Mobil: 30/ 686-3645
Porcsné Berecz Anita gondnok
Tel: 20/459-3904
Honlap: http://www.tirek.hu/lap/josvafo/cikk/mutat/bekoszonto/
Presbiterek:- Bak Gyula
- Dapsy Éva
- Kontra Piroska
- Porcs Anita
- Porcsné Berecz Anita
- Vargáné Tarjányi Csilla
A Jósvafői Református Egyházközség története
A Jósvafői Református Egyházközség rendelkezésre álló szórványos adatok alapján is megállapítható, hogy Jósvafőn hamar elterjedt a reformáció. Egy 1595. évi átfogó templomösszeírás a jósvafői templomot református használatban lévőnek találta. Az egyházközség első Matrikulájában (anyakönyvében) megörökített történések egyike is ezt támasztja alá. Az első latin nyelvű bejegyzés szerint 1596. február 11-én a jósvafői helvét hitvallású ekklézsiában (református egyházközségben) generális vizitációt tartottak. Ezen egyházlátogatáshoz kapcsolódóan azt is lejegyezték, hogy a gyülekezet prédikátora Sulyok János volt, aki már régen Jósvafőn lakott.
A gömöri helvét hitvallású Egyházmegye Főkönyvéből az „Agteleki egyház naplója” címen 1862. december 14-én kiadott kivonat azt dokumentálja, hogy 1598-ban az aggteleki egyházközség első prédikátora Sulyok János volt. Azt is megjegyzi, hogy „...Agtelek még egyesülve volt Jósvafővel mint anya egyház- zal...” Ebből tehát megállapítható, hogy Aggtelek a kezdetektől fíliája (leány- egyházközsége) volt a jósvafői anyaegyháznak ez az állapot akár egy évszázadon át is fennállhatott, talán tovább is. Ami biztos, hogy 1598-ban Aggtelek fíliája volt Jósvafőnek, ez az állapot még 1669-ben egész biztosan fennállt, 1735-ben azonban már mindkét egyházközség teljesen önálló volt.
A jósvafői református egyház első Matrikuláját 1772-től kezdték vezetni, az anyakönyv első lapjain próbálták lejegyezni az egyházközség történetének főbb eseményeit az előző két évszázadról. Az első tíz lapot üresen hagyták, talán azzal a szándékkal, hogy az 1596. előtti esetlegesen fellelhető adatokat itt feltüntessék. Valószínűleg nem sikerült ilyen adatok nyomára bukkanni, így ezek az oldalak üresen maradtak.
Az első Matrikula következő bejegyzése az 1669. évi egyházlátogatásra vonatkozik, de a jósvafői egyházközség történetéhez kapcsolódóan van egy korábbi adat is ennél, amit a fent említett gömöri egyházmegyei főkönyvi kivonat örökített meg az utókor számára. Ez a leírás az 1642. év október 3O-án tartott egy- házlátogatás eredményeit összegzi, miszerint az aggtelekiek megígérik, hogy a megszabott mérték szerint hozzájárulnak a prédikátor javadalmazásához, ennek fejében kérik, a jósvafőiek engedélyezzék a prédikátornak, hogy minden második sátoros ünnep első napján az aggteleki gyülekezetben az úrvacsorát kioszthassa, ezen kívül a prédikátor tartozik minden szerdán az aggteleki gyülekezetben prédikálni. Mindezeken túlmenően a jósvafőiek és aggtelekiek közös akarattal iskola építésére és iskolamester tartására kötelezték el magukat.
Az 1669. évi egyházlátogatást mindkét forrás megemlíti, ez időben a prédikátor Kaposi Imre. A gömöri egyházmegyei főkönyvi kivonat Kuposinak nevezi, az első Matrikula latin nyelvű feljegyzésében egyértelműen Kaposi olvasható. A Matrikulában rögzítették az 1669. évi állapot szerint az úrasztali terítők és eszközök listáját, továbbá azt, hogy ezen évtől az aggtelekiek milyen mérték szerint kötelesek hozzájárulni a prédikátor javadalmához. Mindezeken kívül azt is feljegyezték, hogy nagy veszekedés támadt az anyaegyház (Jósvafő) és a fília (Aggtelek) között az iskola felújítása ügyében. A vizitátorok javaslata szerint a rossz állapotban lévő tetőt most az aggtelekieknek kell bezsindelyeztetni, a későbbiekben pedig ha tatarozni kell az iskolát a munkák kétharmadát a jósvafőieknek, egyharmadát az aggtelekieknek kell elvégeztetni. Az 1735. évi aggteleki egyházlátogatás adatai arra engednek következtetni, hogy ekkorra már a két egyházközség szétvált, hiszen ez idő szerint az aggteleki egyháznak önálló parókiája és helyben lakó prédikátora van.
Az első Matrikula sem tesz a későbbiekben említést fíliáról. A következő bejegyzés az 1758. évi egyházlátogatáshoz kapcsolódik. A prédikátor ebben az időben Ardai Sámuel, az iskolamester Ötvös György. Az úrasztali eszközöket ez a vizitáió is számba veszi, így a korábbi listával összehasonlítva megállapítható, hogy részben más, számában lényegesen több eszközről van szó. Ezen egyházlátogatáshoz kapcsolódóan tesznek említést arról is, hogy a templom kő boltozatos, részben elkerített, három különböző méretű harang áll fa haranglábon. A legnagyobb 5 mázsa, a középső 1 mázsa, a harmadik mintegy 4 font tömegű. Mindezekből megállapítható, hogy ezek a harangok csak egy jól megépített ha- ranglábon működhettek. Egy 1778-ból származó latin nyelvű bejegyzés szerint Forrai András prédikátor 1778. október 13-án bekövetkezett hirtelen és váratlan halálát követően a jósvafői lelkészi állást Szűgyi János prédikátor foglalta el, aki Rimaszombatból érkezett.
Az 1779. évben számos építési munkát végeztek. Az egyház pincéje meglehetősen távol volt a falutól, ezért közelebb építettek pincét a prédikátor számára, jelentős felújításokat végeztettek a templomon és a parókián.
A második Matrikulában többnyire prédikátorok ténykedését jegyezték fel a könyv végén, más az egyházközség történetére vonatkozó adatokat nem tartalmaz.
Az ellenreformáció Jósvafőn komoly hatásokat nem tudott elérni. Igaz egy a templomnál a közelmúltban munkálkodó régészek által fellelt adat szerint az 1681. évi soproni országgyűlésen a protestánsok panaszt tettek, mert a katolikusok számos templomot visszafoglaltak és ezek között ott volt a jósvafői is. Mindemellett egyértelműen állítható, hogy az ellenreformáció Jósvafőn nem tudott igazán eredményeket elérni, ezt támasztják alá a 19. század különböző időszakából származó népességi adatok is, amelyek mindig megjelölték a la- kosság felekezeti hovatartozását, ezekből megállapítható, hogy minden időben döntő többségben voltak a reformátusok és elenyésző kisebbségben a más felekezetűek.
A népességi adatokhoz kapcsolódóan érdemes kitérni arra is, hogy a 18-19. században Jósvafő igen jelentős település volt. Ezt igazolja az is, hogy a 18. század utolsó harmadában az iskolában több esetben két tanító tanított, ami arra enged következtetni, hogy kifejezetten nagy volt a gyermeklétszám. Feltehetően ezzel magyarázható az is, hogy a 18. század végén kétszeresére bővítették a templomot. Erről a nagyszabású építésről nem maradtak fenn említést érdemlő adatok, így lehetséges, hogy a szórványos történeti feljegyzések nem állnak összhangban a legújabb régészeti kutatásokkal. A történeti feljegyzések ugyanis arra engednek következtetni, hogy a templomot nem bontották le az 179O-es években, hanem csak bővítették. A régészeti kutatások arra utalnak, hogy az épület egy egységet alkot, s feltehetően teljesen újonnan építették a 18. század végén, ahogyan a történeti leírások is megjegyzik, a meglévő anyagok felhasználásával.
183O-ban előre nyomtatott táblázatos anyakönyvek használatát rendelték el, ettől az évtől a jósvafői református egyházközség is ilyen anyakönyvet használt. A 19. század folyamán két súlyos kolera járvány is pusztított Jósvafőn, ezek fájdalmas és drámai emlékeit őrzik az anyakönyvek.
A 19. század legnagyobb vállalkozása a jósvafői református egyházban a torony építése volt 1851-ben. A korabeli jegyzőkönyvek 1944-ben a háború idején megsemmisültek, így ebben a tekintetben Miskolczy József lelkipásztor emlékirataira hagyatkozhatunk, aki 1942-ben még olvashatta az eredeti jegyzőkönyveket, s ami emlékezetében meg- maradt, azt a második Matrikulában örökítette meg az 195O-es évek elején írt emlékirataiban. Az egyházközségnek már 1841-ben annyi pénze volt, hogy megépíthette volna az új tornyot. A presbitérium és a közgyűlés az építést el is határozta, de az építésre közel tíz évig nem került sor, mert a gyülekezet meg- oszlott abban a tekintetben, hogy hol épüljön a torony. Az egyik vélemény az volt, hogy a templomhoz kell építeni, a másik az, hogy oda ahonnan a legjobban és legmesszebbre ellátszik. Ez a két vélemény harcolt egymással közel tíz éven át, míg aztán 185O-ben megkezdték az építést félve attól, hogy a pénzük tönkre megy. 1851-re elkészült az új torony és elhelyezték benne a haranglábon álló két harangot, hogy ezeknek a régi harangoknak mi lett a sorsuk nem tudjuk, a jelenlegit 1882-ben öntötték, talán valamelyik réginek a darabjaiból.
A 2O. század első harmadát a nagyszabású építések fémjelezték Fodor Géza lelkészsége alatt. 19O4-ben a templomon végeztek felújításokat. 19O8-ban fel- épült a ma is meglévő lelkészlak. 1926-ban a tornyot bádogozták, a templom tetejét teljesen felújították, palával fedték, ugyanezen évben egy új 18O kg-os harangot is öntettek, amit a háború idején elvittek, így jelenleg egy harang van. 1928-ban teljesen új iskolát építtettek, amely ma is áll, sajnos tanítás már nem folyik benne. 1944-től egész sor trauma érte az egyház életét a háborús megszállás teljesen feldúlta a falut, a lelkész elmenekült, amit sokan úgy éltek meg, hogy magára hagyta a gyülekezetet. Amikor hazatért újabb gondok adódtak a teljesen megváltozott viszonyok között. A háborúban megrongálódott egyházi épületek helyreállítása akadozva, lassan haladt. A változó társadalmi rend, az államosítások a beszűkülő lehetőségek, mind-mind újabb konfliktusokat vagy próbatételeket jelentettek, a birtokok után az egyházközség elvesztette iskoláját is.
Nehéz évtizedek következtek, érzékelhető és látható változást csak a rendszerváltás hozott. Az elmúlt tíz esztendőben az egyház épületei hála Istennek és hála a széleskörű összefogásnak lassanként a 2OOO. esztendőre teljesen megújultak. Reménység szerint a gyülekezet megújulására sem kell már sokáig várni.
Hangó István nyomán
Forrás: Jósvafői Református Egyházközség honlapja (http://www.tirek.hu/lap/josvafo/cikk/mutat/gyulekezetunk/)